2023-ban korán, már január végén elkezdtük a magvetést permakultúrás kertünkben, hogy a karalábénak és az articsókának is legyen ideje kifejlődni. Ez utóbbit kísérletképpen vezettük be, de akkora volt iránta a kereslet, amire nem is számítottunk, úgyhogy idén többet kell vetnünk (de a vásárról majd később. 😉 Az articsókán kívül kísérleteztünk még okrával és laskatökkel is. Az articsóka egyelőre biztató, már az első évben megajándékozott néhány virággal, kíváncsian várjuk, hogy a vastag takarás alatt sikerül-e áttelelnie. Az okra közepesen sikerült, nagyon oda kell rá figyelni. A laskatök elképesztően jól érezte magát, két fészekből a fél konyhakertet benőtte, és csak úgy ontotta a termést.

A kevés téli csapadék és a késői fagyok miatt kissé lassan indult be a kert. A banán túlélte az telet és a fásszárúakkal együtt szépen növekszik. A kísérleti diólevél mélymulcs nagyszerűen tartotta a vizet és óriási cukkiniket szüreteltünk abból az ágyásból. A burgonya sajnos nem érezte magát ennyire jól, de nem vagyunk biztosak benne, hogy a dió miatt. Idén kipróbáljuk juharlevéllel.

Szerencsére ez az év nem volt annyira aszályos, mint az előző, és a korábban kitakarított hátsó ciszterna segítségével sikerült víz tekintetében önellátónak lennünk. A vízrendszert decemberben továbbfejlesztettük, az irodaház tetejéről az ereszcsatorna átemelésével és meghosszabbításával az erdőkertig vezettük a csapadékot. Az erdőkertben télen az IBC tartályt nyitva hagyjuk, hogy ne fagyjon szét, és a vizet a talajba vezetve tartjuk meg. A szervesanyagban gazdag talaj rengeteg vizet tud megtartani és tárolni. Ezért sem hanyagolhatjuk el a talajjavítást, talajépítést, ennek érdekében folytattuk az erdőkert táblás mulcsozását.

Nyáron új munkatársak érkeztek a kertbe, Ferinek köszönhetjük többek között az új támszerkezeteket, Kornélnak a pajzstetvek folyamatos monitorozását, Anikó pedig egy titkos projekten dolgozik, amiről hamarosan lerántjuk a leplet. 😀 Betti és Feri sikeresen elvégezték a Permakultúrás tervezőtanfolyamot, szívből gratulálunk nekik! Ráadásul így előállt az a ritka nagyszerű helyzet, hogy egy kertben egyszerre három PDC-vel rendelkező ember dolgozott, ami csodás élmény volt!

Közben a virágok szakértője, Marika sem tétlenkedett, csodálatos kis virágoskertet varázsolt az irodaépület mellé, melyben kora tavasztól az első fagyokig gyönyörködhetünk. 

Hála a nagy érdeklődésnek, ebben az évben is két tavaszi és egy őszi palántavásárt szervezhettünk, ráadásul mindhárom kétnapos eseménnyé nőtte ki magát. A vásárokon annyi palánta fogyott, hogy úgy kellet kimenekítenünk néhányat, hogy a kertbe is jusson.:-D Mindez a hideg, szeles, esős tavaszi időjárás ellenére így történt, lélekemelő volt a vendégek lankadatlan érdeklődése és a színes esőkabátban kitartóan bandukoló kertbejárók látványa.

A nyílt napokon nagy sikere volt a gasztro workshopoknak (salátakészítő; fermentáló workshop) és a permakultúrás előadásoknak, a kertbejárásokat pedig elkezdtük kihangosítani, hogy Ági szavai minél messzebbre eljussanak.

Tavasszal a Séf & a Kertész finomságait kóstolhatták a vendégek, ősszel pedig Kardos Bálint és Zsolnay Gergely séf adta egymásnak a stafétabotot és varázsolt színpompás bowlokat az asztalra.

Emellett többféle meglepetéssel is készültünk, most már nemcsak a Grapoila termékekből kaptak ízelítőt a látogatók mártogatós, kréker, keksz és gofri formájában, hanem a kerti termények feldolgozására is mutattunk pár példát, így került a házi szörpök mellé többek között szárított zsálya, vargánya, többféle különleges chiliszósz, kandírozott rebarbara, fűszerbundás magocska. Az őszi programot magcserebere sátor és gyereksarok is színesítette.

A kora tavaszi nyílt napról egy klassz kisfilm is készült.

A vásárokon kívül is egyre több látogató érkezett hozzánk, a biokertészkedés iránt érdeklődő felnőttek és táborozó diákok mellett agrárhallgatók is kíváncsiak voltak a nálunk folyó munkára. Szívügyünk az ifjúság szemléletformálása, ezért nagy örömünkre szolgált, hogy több gyerekcsoport számára is tarthattunk workshopokat, kisiskolás kortól a kamaszokig. Ezeken az alkalmakon élményalapon, játékos és gyakorlati feladatokon keresztül ismertetjük meg a gyerekekkel a permakultúrás gondolkodás alapjait. Mindig figyelünk arra, hogy ne maradjon el a természethez való kapcsolódást célzó gyakorlat, amikor a gyerekek a kert egy-egy kijelölt pontján, egyedül figyelhetik meg a környezetet. Sokaknak annyira tetszett ez a feladat, hogy alig akarták abbahagyni. Bízunk benne, hogy ez az élmény meghatározó lesz a gyerekek természethez való viszonyulásának alakulásában.

Külön öröm számunkra, hogy a Magyar Permakultúra Egyesülettel (MAPER) való együttműködésünk révén kiváló szakmai előadók érkeztek hozzánk és emelték az eseményeink fényét. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Mapertől megkaptuk a Liget minősítést.

Izgatottan várjuk a következő évet, májusban egy hétvége erejéig kis kertünk ad otthont a PDC képzésnek.

Köszönjük az egész éves figyelmet, lelkes részvételt a programjainkon, tartsatok velünk idén is! És ne felejtsétek el követni facebook és insta oldalunkat!

Radnóczi Ágnes
permakultúrás projektvezető
farm@grapoila.hu