„A permakultúra egy fenntartható emberi környezetet teremtő tervezési rendszer.”
– Bill Mollison
A permakultúra alapgondolatát és működésének filozófiáját az ausztrál Bill Mollison és David Holmgren alkotta meg az 1970-es években. Számukra már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy ha az emberiség továbbra is ilyen mértékben éli fel a bolygó tartalékait (a Föld javainak igazságtalan elosztása, túlfogyasztás, a gazdasági érdekek előtérbe helyezése a környezetvédelem helyett), akkor az élővilággal együtt önmagát is kipusztítja.
A permakultúra erre jelent megoldást, mivel a természetben zajló ökológiai folyamatokat ülteti át mindennapi életünkbe, gazdálkodásunkba, javaink előállításának folyamatába. A fogyasztás drasztikus csökkentése, az energiatakarékosság és a megújuló erőforrások használata a legfontosabb lépések a fenntarthatóság felé.
Miért jelent többet a permakultúra a hagyományos biogazdálkodásnál?
Egy vegyszerhasználatot mellőző biogazdaságban is kapcsolat alakul ki a termesztett növények és a természetes élővilág között, gondoljunk csak a beporzókra, rágcsálókra, madarakra vagy azokra a természetes módszerekre, melyekkel a kártevőmentesítést végzik.
A permakultúrás gondolkodás azonban ennél komplexebb, mert a gazdálkodás valamennyi elemét (növényeket, állatokat, domborzatot, éghajlati adottságokat, építményeket stb.) egy egységes ökológiai rendszerbe foglalja, amelyben – a gondosan megtervezett kapcsolathálózatnak köszönhetően – a rendszer produktivitása nő, az energiaráfordítás viszont csökkenaz idő előrehaladtával.
A rendszer szerves része az ember. A permakultúra nemcsak természetközeli élőhelyet teremt számunkra, hanem a közösségi kapcsolatok kiépülését is elősegíti (pl. kosárközösségek, „szívességbankok”, ételdobozok).
A permakultúrás gazdálkodással – mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte – hozzájárulunk a természetes környezet és az élővilág védelméhez. A pazarlás visszaszorításával, a szükségletek egészséges és változatos módon történő kielégítésére épülő termelés ösztönzésével egészségesebb életkörülményeket biztosíthatunk mind az élővilág, mind saját magunk számára.
A permakultúra elterjedése
Bill Mollison a természetet megfigyelve jutott arra a következtetésre, hogy az ember számára hasznos fajokból álló, a természetes életközösségekhez hasonlóan működő ökológiai rendszerek létrehozásával drasztikusan csökkenthető az emberi szükségletek megteremtésének ipari háttér- és energiaigénye, illetve a környezetrombolás mértéke. Ily módon az emberi tevékenység nem romboló, hanem javító, regeneráló hatással lehet a természetre.
Az 1980-as években világszerte egyre több permakultúrás kísérletbe kezdtek, mind vidéki, mind városi környezetben, a legkülönbözőbb éghajlati, domborzati adottságok mellett. Ezzel bizonyítékot nyert, hogy a permakultúrás gazdálkodás a félsivatagtól kezdve a folyódeltákig, a trópusoktól a hideg éghajlati övezetig mindenhol működőképes és produktív. Az indiai, erodált hegyoldalakon újra megjelent az élővilág, az időszakos vízfolyások medréből oázist varázsoltak Afrikában, a mocsaras folyódeltákat pedig lakhatóvá tették Vietnámban.
Mindez közösséget kovácsol, élelmet biztosít és reményt ad azoknak az embereknek, akiknek gyakorlatilag semmilyük sem maradt a környezetrombolás és az éghajlatváltozás következtében. A permakultúra az elmúlt évtizedekben világmozgalommá vált, számos szövetség, közösség, ökofalu alakult világszerte.
A permakultúrás tervezés három etikai alapelve
1. Védjük a Földet (bioszférát)!
Meg kell próbálnunk a saját életünkön, fogyasztási szokásainkon, gazdálkodásunkon úgy változtatni, hogy se közvetlenül, se közvetve ne károsítsuk a természetet. Továbbá a mi felelősségünk, hogy haszonállataink, illetve a környezetünkben vadon élő állatok számára jobb életkörülményeket biztosítsunk.
2. Védjük az embereket!
Egységben az erő, azaz támogatnunk kell egymást az életmódváltásban, például oly módon, hogy információt és gyakorlati segítséget nyújtunk másoknak egy olyan életforma kialakításához, mellyel sem a környezetüknek, sem önmaguknak nem ártanak.
3. Osszuk el igazságosan a javakat/erőforrásokat!
A birtoklási vágynak evolúciós gyökerei vannak. Régen mindaz, amit megszereztünk, a túlélést szolgálta, viszont a Föld nem ontja magából a javakat. Mára egy olyan fogyasztói társadalom részesei vagyunk, amelynek semmi sem elég. A reklámok ígéretével ellentétben a mértéktelen fogyasztás, vásárlás, azaz a haszontalan javak felhalmozása nem tesz sem elégedettebbé, sem magabiztosabbá, sem fiatalabbá, sem boldogabbá.
A permakultúra fontos alapelve, hogy osszuk meg a felesleget egymással: a közösség tagjaival, illetve a rászorulókkal. Az ősi kultúrákból merítve ennek legjobb eszköze a „cserebere”. Természetesen nemcsak megtermelt javakat cserélhetünk egymással, cserealapnak számít a tudás, az információ és a szakértelem is.
